Egyre többször találkozni azzal a jelenséggel, hogy emberek egyszerűen nem mernek váltani, nem mernek kilépni a megszokottból, akármennyire is szenvednek már benne.
Az a feleség, aki korábban még arról győzködte a párját, hogy a fix fizetést, stabil munkahelyet, esetleg céges autót és jó pozíciót meg kell becsülni és a család jövőjére hosszú távon kell gondolni, egyszer csak felhív és megkér, győzzem meg élete párját, hogy mondjon fel. Az igazság az, hogy ilyenkor már maga az érintett is pontosan tudja, hogy mi lenne a helyes lépés, hiába próbálja elhitetni magával újra és újra, hogy „de a mostani munkahely nem is olyan rossz”. Csupán egyetlen egy dolog hiányzik, hogy megtegye az első lépést: bátorság a változás elindításához!
A rossz hír, hogy senkit nem lehet és nem is szabad rábeszélni egy váltásra. A jó hír viszont az, amit ilyenkor el szoktam mindig mondani, hogy lépni fog, ha már eléggé fáj majd neki.
A változásra a legtöbb ember rossz dologként tekint. Rengeteg félelem, gátló gondolat, berögzült negatív emlék és bizonytalanság párosulhat hozzá, amik miatt hajlamosak vagyunk a meglévő rossz helyzetünket inkább „felmagasztalni”, mintsem belátni, hogy a változás akár jó is lehet. Félünk az ismeretlentől, a bizonytalanságtól, de sokszor az nem is jut eszünkbe, hogy bizonyos szinten fel lehet rá készülni.
Ha hónapok vagy netán évek óta foglalkoztat a munkahely váltás gondolata, akkor ott lássuk be, valami azért nem teljesen kerek és érdemes lenne foglalkozni vele. Egy dolog teljesen biztos: csak azon tudsz változtatni, amit észreveszel és felismersz. A változásnak pedig ez az első és egyik legfontosabb lépése, hogy nemcsak felismered, hogy valami gond van a jelenlegi munkahelyeddel, nem érzed ott jól magad, de tudatosítod is magadban, hogy valójában miért is nem érzed már magad ott jól, miért nem akarsz mégsem továbblépni, mitől félsz, milyen gondolatok kavarognak ennek kapcsán benned. Érdemes végiggondolni, hogy az egyes félelmeknek, gátló gondolatoknak és bármilyen benned felmerülő kérdésnek van-e valóságalapja vagy pusztán a hozott családi minták, régi berögződések, tapasztalatok, ne adj isten barátok meggyőződésének lenyomatai. A jelenlegi szemléletmódodból úgy tudsz legkönnyebben kilépni, hogy az ún. általánosító és állandósító szemléletmódot (mindig, soha, csak én kezdetű dolgok) egészen egyszerűen elfelejted, a belső hangokat pedig újraértelmezed azáltal, hogy megkérdőjelezed a saját (gátló) gondolataid, félelmeid, és egészen egyszerűen ellentmondasz a saját gondolataidnak. Ha a munkahely váltással kapcsolatban leginkább az van benned, hogy „Nekem úgysem sikerülne, meg fogom bánni!”, akkor kérdezd csak meg magadtól őszintén, hogy:
- Honnan tudod ezt ennyire biztosan? Próbáltad már?
- Milyen bizonyítékod van arra, hogy biztosan nem fog sikerülni?
- Tettél már egyáltalán lépéseket azért, hogy sikerüljön?
- Korábban volt már olyan, amit nem mertél megtenni hosszú ideig, majd valami miatt mégis meglépted? Ott sikerrel jártál?
- Csupán csak megérzés, hogy nem járnál sikerrel?
Ez utóbbi esetben érdemes azért tudni, hogy az intuíciók félrevezethetnek minket, mert a régi tapasztalatainkon keresztül rögzültek belénk.
Egy szó mint száz, ha régóta gondolkodsz a váltáson, mert nem jó a mostani munkahelyed, de nem léptél még semerre, akkor itt az ideje, hogy kezedbe vedd az életed irányítását és előbb magadon, a szemléletmódodon, a hozzáállásodon próbálj meg változtatni akár a fentebb leírtak segítségével is, aztán a munkahely váltás már szinte magától fog jönni, ha valóban szükség van rá.
Amit érdemes még szem előtt tartanod, hogy a változások nem azonnal mennek végbe, lépésről lépésre történnek, nem tudod és nem is szabad siettetni. Amit Te magad megtehetsz ilyen helyzetben, hogy figyeled a reakcióidat, érzéseidet, gondolataidat és felismered, tudatosítod azokat, majd racionálisan és józan ésszel végig gondolod, mennyire reálisak a félelmeid, mit tehetsz ellenük stb. Ami azonban számomra a kulcskérdés minden helyzetben: mi a legrosszabb, ami történhet?! Ha erre az esetre lesz forgatókönyved, akkor nyugtasson meg a gondolat, hogy olyan igazán nagy baj nem történhet.