Szalóky Renáta

Szalóky Renáta

Szalóky Renáta

profile-pic
Személyes

Váltásom oka vállalva: A főnököm

2021. június 20.

HR-esként hallottam már szinte mindenféle váltási indokot, így a munkahely váltásaimnál egyáltalán nem lett volna nehéz bármi trendit vagy menőt kitalálni, de soha eszembe nem jutott az, hogy ne az igazat mondjam. Pedig ha valakinek, nekem aztán kijutott az „igazán jó” főnökökből, akik miatt nem egyszer a tovább lépést választottam. Az interjúkon azonban soha nem rejtettem véka alá, hogy melyik munkahelyemről miért jöttem el. Még akkor sem, amikor már nem az első eset volt, hogy felettes miatt döntöttem úgy, új munkahelyet keresek. Sőt, egy idő után már én magam mondtam el a váltási szándékaim okát, még ha épp nem is kérdeztek rá.

Stratégiát alkottam, kezembe vettem a sorsom irányítását. A saját elvemet követtem, hittem benne és sikerült is. Soha nem úgy néztem, hogy ha őszinte vagyok, eleshetek egy jó állástól, hanem hittem benne, hogy legrövidebb idő alatt így találhatom meg a legjobban hozzám passzolót. Mivel egy interjú alatt nem feltétlenül tudtam maximálisan jól felmérni a leendő felettesem személyiségét és vezetői stílusát, hittem benne, hogy ha az elmondásom alapján bárki magára ismer, esze ágába sem lesz felvenni engem, hisz nyilván senki nem szeretne konfliktusok közepette dolgozni. Tulajdonképpen amitől mások rettegnek, én arra építettem fel az álláskeresési stratégiámat úgy, hogy nézőpontot váltottam. Nem számoltam, mennyi állástól esek el, hanem azt kerestem, melyik lesz az az egyetlen, igazán hozzám illő, amiben maximálisan jól fogom magam érezni.

Soha nem szidtam egyetlen volt felettesemet se interjún, mert mire oda jutottam már minden szempontból végig gondoltam és teljesen világos volt számomra mi miért nem működött. Interjún már csak tárgyilagosan, következtetéseimet levonva a kész tényeket mondtam el jelezvén egyúttal azt is, milyen számomra az ideális vezető. Amelyik interjúztató kicsit is figyelt, feltűnhetett neki, hogy a volt feletteseimet főnök elnevezéssel illettem, míg leendő felettesem mindig vezetőként emlegettem. Mint álláskereső én ezzel szűrtem a legjobban a leendő vezetőim szakmai hozzáértését és vezetői képességét. A igazi és jó vezetők pontosan tudják mi a különbség a főnök és a vezető között, én pedig tisztán láttam már, hogy főnök mellett sosem lesznek konfliktusmentes munkanapjaim a személyiségemből adódóan, de egy vezető mellett megfelelően tudok érvényesülni, ami számomra és a cég számára is hasznot hozó.

Mindezt persze csak úgy lehetett jól csinálni, hogy tökéletesen felkészültem magamból. Mikor interjúkra mentem, már pontosan tudtam mit akarok, és nekem mi a fontos, miből nem engedek semmi áron, mi az, ami felett szemet tudok hunyni és mi az, ami egyáltalán nem érdekel. Részletesen kielemeztem, hogy miért akarok váltani, miért nem volt megfelelő számomra az addigi főnököm, miért nem működött közte és köztem a közös munka, mik vezettek a konfliktusokhoz. Sőt, tovább mentem, mert megfogalmaztam amennyire pontosan és részletesen csak tudtam, hogy milyen vezetőt szeretnék. Mi az, ami feltétlen fontos számomra. Egyszóval „megfordítottam” a dolgokat. Hiába dühös voltam, hogy miért pont nekem van ilyen meg olyan főnököm, és „miatta” kell váltanom, mindig megnéztem azt is, mit profitáltam abból, ahogyan viselkedett velem, mert így tanultam minden esetből. Mindez nem egyszerű, és nyilván a coaching tanulmányaim is nagyban segítettek nekem abban, hogy az ilyen helyzeteket meg tudjam oldani, de azt gondolom, megéri egy kis energiát beletenni, mert ezek ismeretében és tudatában már gyerekjáték volt interjúkon képviselnem azt, hogy miért épp az akkori főnököm miatt szeretnék váltani. Nemcsak az jött át, hogy mit akarok és mit keresek, hanem az is, hogy tudatosan cselekszem, céllal érkeztem és hiteles vagyok, nem pedig dühös. Azt hiszem ez az egyik kulcsa a sikernek.

Tehát bármilyen elcsépelten is hangzik, ahhoz, hogy megtaláld a legjobb állást, pontosan tudnod kell, mit akarsz, vagyis igen, kell egy nagyfokú önismeret is. Tudnod kell részleteiben, mit keresel, mit akarsz, mi fontos neked egy munkahelyen / munkakörben / főnökben vagy épp vezetőben / munkahelyi környezetben. Mindaddig nem tudod hitelesen képviselni magad, míg fogalmad sincs, Te mit akarsz, Neked mi a fontos!

Könnyebb útnak tűnhet, interjún titkolózni, hazudni valami „sablonmentes”, „nincs már fejlődési lehetőségem” dumát és szépíteni a dolgokat, de garantálom Neked, hogy ez hosszú távon nem vezet sikerre. Igen, sokkal több energia befektetés, idő és munka előre alaposan felkészülni egy interjúra, végig gondolni akár százszor is és tudatosítani magadban, hogy mit szeretnél, mi nem volt jó az eddigi munkahelyeiden, miért váltanál, majd azt normál köntösbe csomagolva, pocskondiázás és indulatok nélkül, érthetően, logikusan elmondani az interjún. Én mégis azt vallom mindez megéri, ha nem csak egy valamilyen állást keresel, hanem egy olyat, ami jó és maximálisan hozzád passzoló. Egy olyat, amelyben jól érezheted magad, kiteljesedhetsz és szeretheted még a hétfő reggeleket is.